Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Overdose

 OVERDOSE

Overdose az utóbbi évek legsikeresebb, magyar színekben versenyező lova, pályafutását a szakértők Kincsem- a „csodakanca" - életéhez hasonlítják. 2008 decemberében a világranglista harmadik helyén állt, Európában a legjobb eredményt elérő ló volt. Jelenlegi becsült értéke 5 millió euró, mintegy 1,5 milliárd forint. Overdose tizenkét egymást követő győzelmével a valaha élt versenylovak veretlenségi örökranglistájának a 11. helyén áll. Betegsége miatt 2010. július 18-án, 15 hónap kihagyás után állt újra versenybe a Szlovák Derby „Cena Mysa" versenyszámában, ahol a 13. győzelmét is megszerezte. Nagy visszatérése a versenyzésbe folytatódni látszott 2010. augusztus 15-én a Bestens-Pannónia Életbiztosító Díjon Budapesten, mert itt is rajt-cél győzelmet aratott. Következő versenyén Baden-Badenben azonban megszakadt a sikersorozat, Overdose egy szerencsétlen rajt után csupán hetedikként érkezett a célba és veretlensége ezzel megtört. Ennek ellenére Overdose Magyarország egyik legsikeresebb lova, melyet azzal is bizonyított, hogy hosszú betegsége után 2011. április 17-én Hoppegartenben rajt-cél győzelmet aratott 1000 méteren, új pályacsúcsot állítva be, 0:57:1-gyel. 
Civil Ensign of Hungary.svg Overdose
Overdose.jpg
Overdose (fotó: Seipert Judit)

Születési idő 2005. április 2.
Fajtája Anglia Angol telivér
Neme mén
Szín pej
Tenyésztő UK Whatton Manor Stud / Graham & Mrs. Di Robinson
Tulajdonos Magyarország Overdose Vagyonkezelő Kft.
Szlovákia Mikóczy Zoltán (50%)
Magyarország CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. (10%)
Magyarország OTP Bank Nyrt. (10%)
Magyarország MOL Nyrt. (10%)
Magyarország Euroinvest Zrt. (10%)
Magyarország Közgép Zrt. (10%)
Istálló Magyarország MIKO Racing and Trading Kft.
Idomár Magyarország Jozef Rosival
Származás
Apa
Starborough
Soviet Star
Flamenco Wave
Anya
Our Poppet
Warning
Upend
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.